Kulturális programok

Valahol a világban

Valahol a világban (desconocido)

Adolfo Aristarainnak ez a filmje a bemutatás napjától fogva már klasszikusnak számított. Mérföldkőnek tartják a rendező pályafutásában, aki a film műfajait – főleg a legelső bűnügyi filmek műfaját – saját csodálatos történetmesélői stílusa szerint formálta, alakította. Az idealizmus és az emberi faj empátiás és világformáló képességeinek dícsérete, ábrázolása a film minden akkori nézőjét lenyűgözte.  A négy főszereplőt mind kiváló színészek játsszák. A geológus alakját nézve ismét tanúi lehetünk José Sacristán hihetetlen képességének, hogy azonosuljon szerepével, megélve a kompromisszumot, amelyre az kényszerül.

Szinopszis: Ernesto  elutazik az argentínai San Luis tartományba, egy ottani apró völgyfaluba, hogy felidézze gyermekkorát és az életét meghatározó körülményeket: szülei önként eljöttek Buenos Aires-ből, hogy egy vidéki közösség tagjai lehessenek. Amikor megérkezik a helyi vezetőség által szerződtetett spanyol geológus, hogy olajat keressen, a földművelők számára ő maga jelenti a megtestesült veszélyt.


Fotógaléria

Ezen belül

Szervező intézmények