Az Ars Combinatoria negyedik alkalma során a résztvevők a kreatív írás eszközeit fedezik fel, különös tekintettel a narratív hang és a karakterek megalkotására. Gyakorlati feladatok és közös reflexió révén rövid szövegek létrehozásán dolgozunk, a nyelvvel való kísérletezésre, a képzeletre és a narratív struktúrákra helyezve a hangsúlyt.
Olyan ösvényeken indulunk el, amelyek elágaznak, felfedezve az elveszés szépségét a fikció kertjeiben. A nyelv ebben az esetben térképként jelenik meg: egy kartográfiaként, ahol minden út egy másik könyvhöz, egy másik könyvtárhoz, egy másik tükörhöz, egy másik névhez, egy másik Borgeshez, egy másik énhez vezet. Azt vizsgáljuk majd, miként válik narratív hangunk a szédület térképévé: az írás olyan területek felfedezése, amelyek addig nem léteznek, amíg meg nem nevezzük őket, amíg végig nem járjuk őket, még akkor is, ha a táj nehézségei vagy a belső konfliktusok akadályoznak bennünket.
Lehet, hogy egy labirintusban találjuk magunkat, egy útkereszteződésnél vagy egy zsákutcában; lehet, hogy újra kell építenünk eredeti logikánkat, vagy utat kell vágnunk a bokrok között; az is lehet, hogy el kell fogadnunk: eltévedtünk, és nem irányíthatunk mindent. Az írásnak ebben a pillanatában ráébredünk, hogy a szereplőknek néha saját hangjuk van, és gondolataikat világosan, határozottan diktálják. Ebben a pillanatban elfogadjuk azt is, hogy bár demiurgoszok vagyunk, mégsem irányítjuk teljesen azt, amit a nyelv mondani akar, vagy amit a vágy ki akar fejezni. Az írás az eltévedés művészete is: elengedni magunkat, és elfogadni, hogy más utak is gazdagítóak lehetnek. Ebben a folyamatban a szereplő kihajt, kivirágzik, mint egy hibrid virág, amely szépséggel tölti meg a kertet.
Igaz, vannak pillanatok, amikor nem lehet mindent kimondani, mindent leírni. Ami kimondhatatlan, az az élmény fogalmán keresztül fordítható le. A világ megtapasztalása a legjobb módja annak, hogy megtanuljuk megírni. Néha az ember úgy ír, hogy nem is tudja, fikciót vagy teológiát, álmot vagy archívumot, önéletrajzot vagy próféciát alkot-e. Éppen ezért olyan fontos a rövidpróza: a rövid történet finom szerkezetté válik, ahol egyetlen gondolat is elegendő ahhoz, hogy megnyisson egy szakadékot. Ezen az alkalmon a résztvevők megtanulják, hogyan ültessenek el szimbólumokat, hogyan tervezzenek metafizikai csapdákat, hogyan hagyják, hogy az olvasó egészítse ki a láthatatlan rajzot — és mindenekelőtt azt, hogyan engedjék, hogy a szereplők szabadon áramoljanak és önmagukat formálják.
Ez az alkalom egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy felfedezd és hangot adj kreativitásodnak, kísérletezz a karakteralkotással, és kapcsolódj a spanyol és a latin-amerikai irodalom kifejező erejéhez.
A foglalkozást Manuel Torres drámaíró és tanár vezeti, aki a résztvevőket végigkíséri az alkotói folyamaton, valamint szereplőik polifóniájának felfedezésében.