FOTÓPÁLYÁZAT 2011
TÉMA: a Día E napján látogatott bármely rendezvényről (verseny, játék, koncert stb) személyes benyomás alapján készült fénykép, amely ábrázolhat részletet, tárgyat, elemeket, de személyek nem lehetnek rajta. FELIRATKOZÁS: A pályázaton részt vehetnek tanulóink, valamint bárki, aki érdeklődik a Cervantes Intézet tevékenysége iránt. A pályázaton való részvételhez a fényképeket a Budapesti Cervantes Intézet facebook oldalára kérjük feltölteni, a (Nap Képei: az én szememmel (Fotografías del Día: una mirada personal) című albumba, melyet kizárólag a Día E alkalmából nyitottunk. Minden versenyző maximum öt képpel vehet részt. DÍJAK: az a három fotó fog nyerni, ami a legtöbb szavazatot kapja majd. Az első díj egy ingyenes nyári intenzív kurzus. A második díj 75%-os, a harmadik pedig 50%-os kedvezmény, szintén a nyári intenzív kurzusokra. FACEBOOKOS SZAVAZÁS: A Día E napján, június 18-án kezdődik, és 21-én, kedden ér véget, déli 12.00 órakor. A befejezés után leadott szavazatok már nem fognak számítani. A Cervantes Intézet személyzete és tanárai nem vehetnek részt sem a pályázaton, sem a szavazásban.A Cervantes Intézet mindenkit kér, hogy a képek feltöltéskor és a szavásnál a tisztességes játék alapelveit kövesse. A résztvevők a feltöltéssel a fotók jogait átruházzák a Cervantes Intézetre. További tájékoztatásért kérdezze tanárát vagy a Cervantes Intézet személyzetét.
