A bika a mediterrán térségben igazi totemállat. Ősidők óta számos különböző kultúrában a hatalmas jelentőségű őserők metaforájának tekintik: a bika teremtő és pusztító erő, valamint rendkívüli erővel rendelkező állat, amely már az őskorban is megjelent, és jelentősége évezredek óta nem csökkent. Még napjainkban, amikor a természettől és annak titkaitól való radikális eltávolodásunkban sem tűnt el teljesen a bika energiája, és számos megnyilvánulásban nyomon követhető. Ez az előadás áttekinti ennek az állatnak a művészet területén kifejtett hatását, hiszen éppen a számos fennmaradt képen, amelyeken a bika a főszereplő, koncentrálódik és még mindig látható e különleges lény szimbolikus ereje.
Az őskori festményektől kezdve, amelyeken a szarvasmarhák gyakran megjelennek, a mezopotámiai és egyiptomi művészetben a szarvakat és bikákat ábrázoló képekig; a görög-római világtól, amelyben az állat legendák és mitológiai történetek sokaságában van jelen, egészen az olyan közel-keleti istenségekig, mint Kübele vagy Mithrász, a nagy bika jelentősége soha nem csökkent. És a középkorban, a reneszánszban és a barokkban is meghatározó helyet foglalt el ez az állat a művészet és a képek terén, amelyek közül sokan megjelennek majd ebben a tanulmányban.